KÖSZÖNTŐ

Kedves Látogató!

 

Kunadacs község lakói nevében nagy szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján! Nagy öröm és megtiszteltetés számomra hogy internetes kalandozása során ellátogatott hozzánk. Egy vendégszerető, kedves emberek lakta kis községre talált!

Honlapunkat azzal a céllal készítettük hogy  bemutassuk településünk szépségeit, az itt élő emberek szorgalmas munkáját, életét és községünk befektetőkre váró kiaknázatlan lehetőségeit.

Oldalainkon megismerheti Kunadacs számtalan értékét, történelmi múltját, jelenét, és igyekszünk hasznos információkat szolgáltatni a kulturális és közéleti programjainkról.

Településünk értékei és hagyományai hozzátartoznak a mindennapi életünkhöz, ezek erősítik bennünk kis közösségünk szeretetét, tiszteletét.

Ha  sikerült felkelteni az érdeklődését, akkor személyesen is látogasson el hozzánk, hogy megtapasztalja Kunadacs Község vendégszeretetét. Mindenkit nagy szeretettel várunk !

Külön szeretettel köszöntöm településünk kedves lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújuló honlap. Fontos,  hogy együttesen alakítsuk ki és töltsük meg tartalommal az egyes fejezeteket.

Kérem, hogy észrevételeikkel járuljanak hozzá egy községünkhöz méltó honlap kialakításához.

 

 

Baráti üdvözlettel:

 

Farkas Ildikó

polgármester